avagy jelentés a hazai triatlonosok szokásairól
TRIATLON: Úszás, kerékpározás, futás, megállás nélkül. A 21. század sportja, olimpiai sportág, ami egyre népszerűbb az amatőr sportolók körében. Az utcai futóversenyek térhódítása mellett, ugyanis egy új tömegsport alternatívává nőtte ki magát az elmúlt 25 évben. A három sportág nyújtotta változatosság, és az új kihívások, egyre több embert találnak meg világszerte. Nemzetközi növekedés a hazai versenyzők számában is megmutatkozott, mégha el is marad annak növekedési arányától. Évről évre egyre többen gondolták úgy, hogy elindulnak ennek a sportágnak valamilyen versenyén. A hazai triatlonos társadalom növekedésének üteme azonban az elmúlt években lelassult, a hazai versenyzési kedv pedig csökkent, pedig külföldön a versenyek és a versenyzők száma folyamatosan növekszik.
2022 augusztus és szeptembere között közel háromszáz embert sikerült megkérdezni, azok közül akik szeretik és űzik a sportágat. Célom az volt, hogy egy átfogó, sok témát érintő, reprezentatív kérdőívet készítsek, a hazai triatlonosok szokásairól, saját kíváncsiságom csillapítására csupán, nem pedig megrendelésre. Úgy gondolom, hogy a rendelkezésemre álló válaszok, adatok feldolgozása után, jelen riport egy széleskörű képet ad rólunk triatlonosokról. A színes grafikonos megjelenés remélem érthető és használható adatokat ad mindenkinek akinek a sportághoz köze van, legyen az sportoló, edző, klubvezető, versenyszervező vagy döntéshozó.
A kérdőív kérdései a sportági jártasságokon és szokásokon és eszközhasználaton kívül a versenyzési és táplálkozási szokásokon át, regenerációs és motivációs témaköröket is érintett. A kiértékeléséből készítettem egy közel 30 oldalas informális riportot. amit itt megtalálsz. Ebből az részletes elemzésből szemezgettem jelen cikkemben. A teljes jelentést a lenti linken meg is tudod nézni.

A MINTA
Összesen 296 ember töltötte ki a kérdőívet, a nemek megoszlása 72,3 % férfi, és 27,7 % nő . A válaszadó nők aránya így kicsit magasabb, mint a triatlonversenyeken, ahol átlagosan 15-20 % körüli részvételeket láthatunk. Korosztályos megosztást tekintve viszont egy igencsak széles spektrumot sikerült megszólítani, ahol azért a középkorú versenyzők válaszai domináltak.

A válaszadók nagytöbbsége a 2015 környékén kezdte a triatlon, zömében új kihívásoknak tekintve. Ez az adat nem meglepő ha a elmúlt 10 év legnagyobb létszámú versenyeinek teljesítőinek létszámára tekintünk, vagyis aki elkezdte a sportot, az meg is jelent versenyeken. A 2015-ös „triatlonbummnak” azaz triatlon hazai népszerűségének nagyarányú növekedésében az IRONMAN 70.3 Budapest versenynek komoly szerepe van. A 2. ábrán jól látszik az is, hogy a COVID-19 sújtotta év milyen nagy visszaesését produkált, az indulók létszámában és sajnos ez a csökkenés a következő években sem állt meg. Az egyes versenyek nevezési számainak kiugrásából pedig az is látszik, melyik esetben nyerte el az országos bajnokság rendezését.

ÚSZÁS, KERÉKPÁR, FUTÁS
Az hazai triatlonosok úszási szokásait tekintve, több mint a fele csupán csak két edzést végez hetente, és a nagy többség nem úszik többet 5000 m-nél hetente. Érdekesség hogy a válaszadók háromnegyede az edzéseket egyedül végzi. Eszközhasználat azért jellemzi az edzéseket, a legnépszerűbb eszköz a tenyérellenállás. (3 ábra)
Szerencsére az úszástudással jól állunk, felnőttkorban nagyjából csak a egy ötöde tanult meg.

Kerékpárt tekintve, a heti átlag km-ek valahol a 100 km környékén vannak. (4 ábra.) Arra gondolom mindenki kíváncsi hogy időfutamon mennyi sporttárs ül. Jelentem 44 % használ időfutam kerékpárt, s ha már itt tartunk 92 % országútit, és 35 % mountain bike kerékpáron is edz, remélhetőleg csak a téli időszakokban.

A mérsékelt égövet jellemző éghajlati tényezők miatt, a beltéri kerékpározás sarkalatos kérdés a felkészülésben. Ezen a területen döntő többségben vannak aki használnak (82 %) is valamilyen görgőt, s ha már használnak akkor közel a fele (43 %) direkt hajtásos okosgörgőn végzi az edzéseket, amihez a legnépszerűbb szoftver a ZWIFT 37,5 %-ban hódította el a hazai triatlonosok edzésvezénylését.

A futóedzések eloszlásában jól látszik a heti három futóedzés. (5 ábra) Mennyiséget tekintve pedig valahol 30 km környén lehet a középérték. A döntően aszfalton (59 %-ban) végzett edzéseknél az ASICS a legkedveltebb triatlonos cipőmárka.
EDZÉSEK
A heti edzésidőket elemezve átlagosan a 10-12 órás sávban volt a legtöbb jelölés. 14 óra felett hetekkel a válaszadók közel 10 %-a (9,8 %) edz. (6. ábra)

Pozitívum, hogy a fenti edzésidők beépülésére elég sokan szánnak 7 vagy annál több órát alvásra, (70,3 %) illetve hogy szezonok végén csak 17,9 % nem tart semennyi szünetet, vagyis hagy időt a pihenésre.
A triatlonos edzések kiegészítéseként, a leggyakoribb a saját testsúlyos edzések teljesítése (59,8 %) illetve a jóga és mobility edzésprogramok is egyre népszerűbb kiegészítő tevékenységek. (közel 20 %) Más sportokra viszont aligha van idő, hiszen 45,6 % nem tudott megjelölni más rendszeresen űzött sportot. Ha van is, az túrázás és sielés amit inkább az off seasonra jellemzők.
Ha az edzések monitorozására térünk, akkor a nagy többség (83,5 %), méri az edzéseket, és vezet edzésnaplót, amihez az eszköz döntően GARMIN, legyen szó óráról vagy kerékpáros computerről. A válaszadók fele használ TRAININGPEAKS-et, és 65,5 %-a pedig a Stravat. A magányosan végzett edzések mellé, az önfejlesztés is többségben van, ugyanis 44,9 % saját magát edzi. Ami viszont meglepő, hogy már közel 40 % készül edzővel a különböző megmérettetésekre.
Sérüléseket tekintve A boka és a térd ami a triatlonos leggyengébb pontja, 28-29 %-nak már volt problémája ezzel a testrésszel. (7 ábra), a derék és a talp fájdalmai is közel 20 %-os előfordulást jelentenek.

VERSENYZÉS
Versenyzési szokásokról csak egy pár gondolat. Minden 5. válaszadónak nincs csak klubja, és átlagosan évi 3-4 verseny van a saját versenynaptárban.
Amíg a többség sprint futamokon ismerkedik meg a triatlon szépségeivel, addig az a szomorú tény is napfényre került, hogy 4,7 %-a első triatlon versenyének IRONMAN távot jelölt meg. A válaszadók közel 2/3-a már csinált is IRONMANt, de legtöbben mégis középtávot tartják preferált távnak.

Minden harmadik triatlonos külföldi versenyekre is el-el látogat, de a fele csak hazai versenyeken indul.
TÁPLÁLKOZÁS
A hazai triatlonosok zömében húsalapú étrendet követ, minden 5. azonban kerüli a húsokat. Jellemzően azért napi 3-4 étkezést tartanak, s a többség oda is figyel mit és mennyit eszik.
A versenyek és edzések frissítéseit a többség már átgondolja, figyel rá, és nagyon kevesen foglalkoznak ezzel a kérdéssel, és hagyatkoznak a csupán a saját tapasztalatokra. (9. ábra) Ez utóbbi megmutatkozik abban is hogy az olyan kiegészítők mint az energiagél szelet ISO ital vagy a sótabletta azért csak minden ötödik triatlonos eszköztárából hiányzik.

REGENERÁCIÓ
A regenerációs folyamatok beindításához közkedvelt a nyújtás és a SMR henger megléte (70-80 %) és elég sokan járnak masszázsra is (44,9 %).
Motiváció

AZ ÁTLAGOS TRIATLONISTA
A kérdőív válaszainak kiértékelése
Az “átlagos” magyar amatőr triatlonos heti kétszer úszik összesen 5000 m körül, heti háromszor kerékpározik 100-150 km-t országútival, és heti háromszor fut 30-40 km között fut aszfalton, így körülbelül 10 órát edz hetente. Nagy valószínűséggel egykor futó volt, akit az új kihívások keresése sodort a multisportok irányába. A triatlon mellett más sportra nem jut ideje, viszont rendszeresen végez saját testsúlyos erősítéseket. Saját maga összeállított edzéseit nagyrészt egyedül végzi, folyamatosan monitorozza magát a STRAVA-n, edzéseihez pulzuspántot használ. Hetente hét óra körül alszik, és egy-egy szezon között egy hónapot is pihen. Bokasérülést már szedett össze korábban, ennek ellenére rendszeresen nyújt, és SMR hengerezik. Igazolt versenyző, aki évente legalább három versenye elindul itthon, zömében és középtávra készül főként. Húsevő táplálkozást folytat, heti háromszor eszik, a kalóriákat néha számolja, de az összetételt már nem figyeli. Vitaminokat szed, a versenyeken igen, de edzésein nem tervezi meg a frissítését, amiben elég sok mindent használ. (víz, sótabletta, ISO, energiaszelet és gél) Érdeklődik a hazai és külföldi versenyeredmények iránt, rendszeresen olvas főleg szakcikket a triatlon témában a weben, és mások triatlonos beszámolóiból motiválódik.
A kutatás végeredménye a fenti leírás is lehetne, ha szimplán csak az átlagokat néznénk. Persze, minden átlag sántít, de azt gondolom a fenti kis jellemzés jól tükrözi hazánk triatlonostáinak többségét, és jó alap egy későbbi bővített elemzéshez, illetve ahhoz hogy akár egy kibővített kérdőívet egy későbbi időpontban, nagyobb mintaszámmal is elvegezzünk. A kérdésekre adott részletes válaszok alapján most mindenki elhelyezheti magát a hazai triatlonos társadalomban, de azt biztosan állíthatom, hogy az olvasók között senki sem átlagos!