Tizenegy év és ami mögötte van – avagy a világbajnokságok teljesítményanalízíse
Vasárnap éjszaka ért véget az idei, IRONMAN világbajnokság, Kona szigetén. A történelmi Hawaii versenyen a legjobb tíz férfi sportoló nyolc órán belül megcsinálta a kultikus hosszútávú triatlont, vagyis kevesebb mint egy harmad nap alatt úszott 3800 métert, kerékpározott 180 km-t és futott egy maratont (42 km)-t. Az elképesztő eredmények mögé nézve, kicsit elemezgettem…

A hosszútávú triatlon világbajnokságát már 1978-óta Hawaii legnagyobb szigetén Konán rendezik. A 40 éves sorozatot csak a tavalyi COVID-19 szakította meg, két év is kimaradt, 2020- és 2021, bár az 2021-est idén megrendezték de más helyszínen. Elemzésemben az elmúlt 11 év konai IRONMAN időeredményeit gyűjtöttem össze. Habár a pálya minden évben ugyanaz a vonalvezetésű, azért outdoor sport révén a külső körülmények igencsak meghatározóak az úszás tengeri hullámzásától a kerékpáron megjelenő szélen keresztül a futáson jelentkező páratartalom és meleg mind-mind komoly teljesítménybefolyásoló erővel bír. Feltételezve hogy az év ezen szakaszában azért igencsak hasonló időjárást mutat Kona, az ettől való nagy eltérés az időeredményeken úgyis látszódni fog. A reggeli 24 celsiusban rajtoló mezőnyt általában 25-27 fokos víz fogadja. A páratartalom közelít a 90 %-oshoz, a nappali hőmérséklet 30-32 celsius fokig is emelkedik, a hajnali lenge szél pedig elég gyakran felerősődik 20 km/h vagy nagyobb sebességre. Ezekkel a körülményekkel a versenytársakkal és legfőképpen önmagukkal kell megküzdeni a legjobbaknak, ha világbajnokok akarnak lenni.
ÚSZÁS
A pálya nem bonyolult, a tengerben kell befelé úszni, majd visszaúszni a partig, egy 50 m széles fordító után. A pályarekordot Jan Siebbersen tartja 46:29-es idővel, aki a profi pályafutását felhagyva a 40-44-es age-groupban úszta meg 2018-ban. Jan egyébként triatlonos pályafutása előtt, a német nemzeti úszóválogatottat erősítette. A nőknél Lucy Charles Barclay a rekorder, 48:14-el. Érdekesség hogy ez az időeredmény is 2018-ból való. Az úszások átlagosan 27 fokos vízben történtek, neoprén nélkül, de SWIMSKIN használatával, ami azért még a jó úszókat is segíti egy kicsit.

Ha megnézzük az elmúlt évek időeredményeit tartalmazó grafikonokat, megfigyelhető, hogy az átlag úszóidők (fekete vonal) már az elmúlt 10 év alatt is csökkentek, továbbá a piros (győztes) és zöld (10. helyezettel) görbék szorossága adja azt, hogy a top 10 milyen közel is tudott maradni egymáshoz. Férfiaknál egyetlen esetben volt a győztes az átlag alatti idővel, mégpedig Sebastian Kienle, 2014-ben, aki közismerten rossz úszó, és a nyolcadik helyen ért célba. Nőknél ez többször fordult elő, Mirinda Carfrae is hátulról tőrt előre 2013, és 2014, és 2011-ben Chrissie Wellington egy órás úszása se volt túl acélos. Az idei versenyen egyébként a férfiak átlagosan 50:09 (1:19 perc/100 m) és a nők 55:21 (1:27 perc/km) tették meg a 3,8 km-es távot.


KERÉKPÁR
A kerékpáros pálya az úszáshoz hasonlóan nem bonyolult, egykörös, egyetlen visszafordítóval. A pálya először délre halad egy rövid szakaszt, majd északi irányba vezet végig a tengerparton, egészen Hawi faluig. Ott a visszafordító után csak vissza kell jönni a versenyközpontba Kailua-Kona településre. Kifogástalan aszfalt jellemzi, 1772 m szintet számolnak a roadbookok, egészen „rolling” típusú, uralkodó szélirány pedig észak-nyugati, mondhatni hogy kifelé szembe, visszafelé hátszél van. A hőmérséklet 25-ről a bringa végére 30 fölé is kúszik, a páratartalom pedig 90% környékén van. A kerékpáron nem lehet telikereket használni, a magas páratartalom miatt pedig a sisak kiválasztásánál az aerodinamika és a szellőzés között kell lavírozni. A ruházat minden esetben skinfit, az aerodinamikai pozíció pedig magas szinten személyre szabott, ami a sportoló biomechanikai tulajdonságait figyelembe véve, a megfelelő energiabevitelt is támogatja (hidratációs rendszerek elérése, kényelme stb.)

A pályacsúcsot az idei évig Cameron Wurf (4:09:06) és Daniela Ryf (4:26:07) tartotta, mindketten a 2018-as évben tekerték ezt. Ebben az évben egyébként a pálya öt legjobb férfi, és hat legjobb női kerékpáros eredménye itt született. Idén viszont jött Sam Laidlow és 4:04:36-tal (44,2 km/h) mintegy 4:30-cal gyorsabban teljesítette, de Kienle (5 mp) és a francia Chevalier (1 mp) is csak pár másodperccel ment rosszabbat mint a korábbi csúcs. Nőknél a leggyorsabb az évek óta bringában verhetetlen Daniela Ryf volt, de közel sem ment olyan jót saját pályacsúcsához képest, a 4:36:11 (39,1 km/h) jócskán elmaradt tőle.


Az évenkénti kerékpáros idők alakulása viszont megdöbbentő esést mutat. Amíg 2011-ben a top 10 átlagideje 4:28:01 volt, addig idén 4:12:33, azaz tíz év alatt több mint közel 16 percet gyorsult a mezőny, ami 5,8 %-os teljesítményjavulást feltételez. Hasonló tendencia, de nem ilyen mértékű figyelhető meg a nők esetében is, a 4:59:36-os átlag, 4:42:51-re csökkent. (azért ez is 5,6 %) Amíg a férfiaknál azért jóval nagyobb a szórás a kerékpáros teljesítmények között, addig a nők egy-két kivételtől eltekintve, egészen közeli időket tekernek.
Az idei év átlag eredményei (első tíz) férfiaknál 4:12:33 (42,8 km/h ) nőknél 4:42:26 (38,2) ennél gyorsabb még soha nem volt a mezőny!
FUTÁS
A futópálya a klasszikus maratoni táv hosszúságú, végig aszfalton vezet. 307 m szintet tartalmaz, három nagyobb emelkedővel. A futópálya délre indul, hogy utánna 11 km-nél egy 5,4 %-os domb vezessen vissza Kona központjába. Innen észak felé halad, az Energy Lab irányába, ami sokak számára a falat jelenti, 27 km-nél. Innen egy 1,5 %-os hosszú mászás következik 3 km hosszan, egészen a reptérig, majd onnan vissza délre, egyenesen a versenyközpontig. A cél előtt 3 km-rel még vár egy mászás az atlétákra, ami közel 1 km-es és 3 %-os meredekségű. A futásra a hőmérséklet már jócskán 30 fok fölé szokott emelkedni, az Energy Lab pedig kifejezetten megtörhet bárkit, hiszen itt mérik az USA legmagasabb szintű napsugárzását. A páratartalom továbbra is 90 % körüli, tehát a szintek ellenére az éghajlat adta időjárás is komoly nehezítő tényező. A folyamatosan tűző nap sem szerencsés, itt ott megjelenő felhők áldást adnak az itt versenyzőknek.

Mindezen tényezők ellenére a pályacsúcsok egészen fantasztikus tempókat jelölnek. Patrick Lange 2016-os (összetettben harmadik) ideje hordozta a leggyorsabb teljesítést eziádig: 2:39:45 (3:47 perc/km) míg a nőknél két a két évvel korábban futott 2:50:26 (4:02 perc/km) Mirinda Carefrae nevéhez fűződik. Lange idejét idén győztes Gustav Iden, abszolút mértékben megsemmisítette: 2:36:15 (3:42 perc/km tempóval!!!) 3 perc 30 másodperccel gyorsabb volt, ami 2,3 %-kal jobb!
Az átlagos futóidők a többi versenyszáméhoz hasonlóan itt is igencsak csökkenő tendenciát mutatnak. A kerékpárhoz hasonlóan a férfiaknál szembetűnő az esés, a nők azért sokkal kiegyensúlyozottabb futóidőket mutatnak, ám a győztesek részidejeiben komoly javulás látható. Amíg 2011-ben a 2:53:29, addig idén már csak 2:44:02-es átlagtempóval futottak be a legjobb sportolók, így több mint 9 percet le is faragtak 11 év alatt. Ez a javulás az átlagtempóra vetítve: 4:07-ről, 3:53 perc/km-re javult, vagyis kilóméterenként 14 mp!!! A nők ugyanezen összevetésben azért nem állnak ilyen jól, az idei átlagnál az előző konai eredmények átlaga például jobb is volt. 10 év munkája 3:05:42-ről 3:03:07-re vitte le az átlagidőket, azaz szerényebb 2 perc 35 másodpercre javulás volt, ami tempóban csupán 4 mp. (4:24-ről 4:20 perc/km-re).


ÖSSZIDŐ
Mivel mindhárom résztáv ideje javult, így nem kell matematikai doktori cím ahhoz, hogy belássuk, az összidőkben is egyre jobb időket kaphatunk. Nagy titkot pedig nem árulunk el azzal sem, hogy idén a férfi pályacsúcs elég acélosan megdőlt. A korábbi Jan Frodeno 2019-es konai világbajnokságon elért 7:51:13 idején az újdonsült bajnok Gustav Iden ugyanis 7:40:24-et repesztett, mintegy 10 perc 49 mp-cel gyorsabban abszolválta a távot, ami azért brutális 2,3 %-os javulást jelent! Iden csak az úszásban nem ment jobbat elődjénél, a másik két számban viszont meglepően futásban hozott többet. (kerékpáron 4:57, futásban 6:28) További érdekesség hogy idén még a negyedik Max Naumann 7:44-es ideje is a korábbi pályacsúcson belül van.


Nézzük először a győztes idők (piros vonal) csökkenését. A 2011-es nyertesnek 8 óra 3 perc 56 másodpercre volt szüksége, ehhez képest idén, Iden (ez valószínű csak magyarban hangzik ilyen hülyén 🙂 ) 7:40:24 perccel szakította át a célvonalat. 23 perc 32 másodperccel korábban, közel 5 %-ot javulva a teljesítményen. (4,86 %) Ha az elmúlt 11 év legrosszabb idejéhez számoljuk (pont 10 éve 2012-ben 8:18:37), akkor pedig 38 perc javulást számíthatunk mintegy 7,66 %-kal. Elképesztő tendencia, évenként 2 perc, nagyságrendileg 0,44 %!!! Minden hasonlat sántít, de ez kb olyan mintha az idei rúdsugrás világcsúcsát (2022. Armand Duplantis (SWE) 621 cm, 2022. július 25. Oregon, USA) minden évben 2 cm-rel megdöntenék. Az idei maratoni világrekord javítása 0,41 %-volt, de egy 2018-as korábbi világcsúcsot javítottak meg vele (Eliud Kipchoge, Berlinben saját korábbi rekordját múlta felül 2:01:39-ről 2:01:09-re) tehát 4 év alatt sikerült akkora mértékű ugrás ami triatlonban évente jelentkezik. A női győzteseknél is komoly teljesítményjavulás figyelhető meg. A 2011-es 8:55:08-ból (Chrissie Wellington) hét év alatt jutottunk el a pályacsúcsig (2018, 8:26:16, Daniela Ryf) ami 28 perc 52 perces javulás, (5,39 %) vagyis évenként 0,77 %, ami raádásul nagyobb mint a férfiaknál, igaz itt az elmúlt három évben nem jöttek jobb idők! Hogy teljes legyen az összehasonlítás, az idei győztes Chelsea Sodaro 8:33:46-os ideje, 21 perc 22 másodperccel jobb mint a 2011-es, ebből 3,99 %-os javulás számolhatunk.
Az átlagok a győztesek idejéhez hasonlóan szintén drasztikusan csökkennek, s talán ez szemlélteti a legjobban a sportág teljesíményének fejlődést. Idén az első 10 férfi, 8 órán belül teljesített vagyis 2018-ig bármelyikük megnyerte volna az egész versenyt! Az átlagok javulása 26:58, mintegy 5.42 %-os!!! Ugyanez a szám a nőknél: 21:41, ami jóval szerényebb 2,93 %. A férfiaknál ráadásul (és most kapszkodj meg) a legjobb 10-ből 7-en életükben először voltak a kónai pályán (Kienle, Lange és a britt Joe Skipper kivételével) mi több, a győztes élete második teljes távját teljesítette a világbajnokságon!!
NEMZETEK
11 év, 200 eredmény, és csak 20 nemzet. Összegezve ez szűrhető le ha megnézzük az eredmények nemzetek közötti eloszlását. Férfiaknál 18, míg nőknél csak 12 nemzet szól bele az elosztásba. A grafikonokra pillantva pedig azért az is szembetűnik, jó pár ország 1-2 eredményt vonultat csak fel, színesítve a mezőnyt, de nem eltolva a nagy országok dominanciáját. Férfiaknál egyeduralkodók a németek, köszhetően a Kienle, Frodeno és Lange aranysorozatának, ami a korábbi ausztrál érát váltotta fel. Idei felíratkozó Norvégia (egyből két dobogóval, és Dánia) Nőknél USA és Nagy-Britannia emelkedik ki, az ausztrál és a német csapat előtt. A skandináv vonal itt azért még jóval erősebb, a svédek, dánok, és finnek azért összesen 10 helyezést összekapartak. Az összesített listát épphogy a németek nyerik, 41 helyezéssel, az USA 40, és a harmadik Nagy-Britannia 27 helyezése előtt.

Tovább szűkítve ezt az amúgy is elit csapatot, a dobogóra, a férfiaknál csupán 8, a nőknél csak 5! nemzet büszkélkedhet konai dobogóval. A férfiaknál egyeduralkodó a német nemzet, csaknem a felét bitorolva a címeknek. 2014-és 2019-ig csak német győztese volt a világbajnokságnak, volt olyan év is amikor a teljes dobogót kisajátították (2016) Új feliratkozó az idei második Sam Laidlow aki születését tekintve azért britt, és az egyből két dobogóval debütáló Norvégia. (A győztes Iden mellett az olimpiai bajnok Kristian Bluemenfelt, aki egyébként az egyetlen nem konai világbajnokságot is megnyerte idén májusban Utahban)
Nőknél Daniela Ryf vezeti a svájciakat, az ő jó szereplése (2015-2018 között nyert, 2014-ben második lett) 37 %-ot hasít a tortából. az ausztrálok 27 %-át Mirinda Carfrae és Sarah Crowley tette össze, míg a brittek 20 %-ában az Lucy-Charles Barkley négy ezütjének komoly szerepe van, az ausztrálok csapatában, amibe még olyan nevek tartoznak mint: 2012 bajnoka Leande Cave, 2011 bajnoka Chrissie Wellington, és a többszörös dobogósok: Rachel Joyce és Batchford. A németek összes dobogós eredményét Anne haug szállította egyszemélyben. Az idei győztes Sodaro képviselte USA csupán 7 %-kal zárja a sort, amibe még Heather Jackson 2016-os harmadik helye fért bele. Az USA egyébként 1996 óta nem nyert nőknél, (Paul-Newby Fraser aki egyébként 8x győzőtt, de az első hetet zimbabwei színekben), szóval a hazai pálya a nőknek elég régóta nem segített, de a férfiak utolsó győzelme is 2002-es (Tim DeBoom), pedig 1978-1994 között csak USA beli titán nyert a szigeten!


Az elmúlt 11 év összesített ábráját nem meglepően azért a németek nyerik, az ausztrálok előtt, akiket szorosan a svájciak követnek. Az USA szerény 8 %-kal csak a 5. helyre szorul, a negyedik brittek mögé. Az új felíratkozó francia és norvég nemzet együtt már 5 %-ot követel, bár ez vélhetően a következő években erősen növekedni fog.

ÖSSZEGZÉS
Láthattuk tehát, hogy a 21. század sportjának titulált triatlon milyen mérhetetlen nagy fejlődésen megy keresztül, ami a konai időkből egyértelműen látszik. A teljesítmény összetevőit megvizsgálva, szinte minden területen tetten érhető ez a teljesítményjavulás. A tudatosan felépített, folyamatosan monitorozott emberi szervezet edzéstervezéssel csúcsra járatott munkamódszere, (kondicionális és koordinációs képességek, terhelés-pihenés teljeskörű mérése, tesztelési protokollok beépítése), vagy a kerékpárok és sportruházat aerodinamikai fejlesztése, a sporttáplálkozás teljes mértékű kihasználása, vagy az egyáltalán nem háttérbe szorítható kognitív és mentális képességek fejleszthetősége külön-külön is javítanak, de a hatásokat összegezve a javulás igencsak látványos. A speciális kiválasztási folyamatokról, a modern biomechanikai viszgálatokról pedig még nem is beszéltem.
Mi lesz a vége? – tették fel nekem a kérdést a minap. Nem tudom megmondani, de valószínű további fejlődés. Meddig? Matematikai nyelven az idők végezetéig. Soha nem érjük el a határt, de megközelíteni minden egyes pillanatban meg fogjuk….ennek pedig mi biztosan szemtanui leszünk már a nem túl távoli jövőben!

Források: https://www.ironman.com
https://en.wikipedia.org/wiki/Ironman_World_Championship